2007. 06. 07.
:: Restart
(Off-topik)
Ez a naplo befejezodott. A beharangozott osszegzesek lustasagbol kifolyolag mostmar vegkepp elmaradnak.
Buslakodasra azonban semmi ok, mert maris itt van a kovetkezo valtozat!
http://londonstories.freeblog.hu/
Kovessetek kalandjainkat megujult formaban is!
Lejegyezte:
2006. 10. 10.
(Hétköznap)
Lejárt. Vége. Megyek haza.
Próbálom magam vigasztalni szerencsesütikből származó bölcsességekkel, hogy "ami elkezdődik, véget is kell érjen", meg hogy "minden vég egy új kezdet reménye", meg ilyenek, de a lényeg mégis az, hogy hat hónap háváj után végül haza kell menni.
Ráadásul mindent el is követtetek otthon, hogy a kontraszt még nagyobb legyen. Innen a béke cukormázas szigetéről nézve abszurdnak tűnő dolgok történtek odahaza, és nem kizárt, hogy onnan nézve is az volt egyébként. A nemzetközi sajtóban Bejrútot megszégyenítő felvételek keringtek Pestről, a kollégáknak nem győztem magyarázkodni.
És ha ez nem volna elég, otthon a hőmérséklet kezd a nyugtalanító tartományba tendálni. (Az elmúlt napokban háromszor is keveredtem olyan szituba, hogy helyieknek próbáltam elmagyarázni a telet. Vakoknak Monet-t...) Szóval az időjárás is olyan otthon, ami nélkül kibírnám.De ott van a sok finom magyar étel (túrórudi! lehet kapni a reptéren túrórudit??), az európai kultúra az öreg épületekkel és platánokkal, műjégpálya, széldzseki, ertéelklub, trabant, rágógumi, termálfürdő, csípős-juhtúrós melegszenya, villamos, kosárlabda, és még ezer dolog, amiket csak akkor kezdesz értékelni, ha nem érhetőek el.
És a barátok főleg, akik bár fél éve még csak ránk se nyitották az ajtót, de azért mi szeretjük őket és hiányoztak.
Bevettem egy szentimentált, de már múlik.
Megragadom az alkalmat a következő (levezető) bejegyzések bejelentésére. Lesz majd a hazautat ecsetelő, és a megérkezéskor szerzett kultúrsokkot felidéző írás. Lesz majd "mit nem szerettem Szingapúrban" post, mert azért itt sem minden fenékig papsajt. És lesz majd best of fotóalbum beharangozó bejegyzés, a húsz kedvenc képünkhöz tartozó megjegyzéseinkkel.
Szóval stay tuned, mert a kiküldetésnek ugyan vége, de az útinapló szegény még nem leheli ki fáradt lelkét.
Viszlát otthon!
Lejegyezte:
2006. 10. 08.
(Hétköznap)
Az elmúlt fél évben lehetőség szerint kerültem a rádió hallgatását. Beszereztünk remek jó kis cédéket, volt egy csomó tévécsatorna, olvastam ezerrel, úgyhogy nem volt oly' nagy igényem Marcal János segédtiszt szolgáltatásaira. Másrészt azon két alkalommal, amikor anno átszkenneltem a kínálatot, kizárólag juventuszos vagy bölcsen megbeszélős adókat találtam (ráadásul csak harmadrészben angolul, a többi kínai, maláj, indonéz, meg még ki tudja, mi). A kínai pop iránti múlhatatlan rajongásomat már érintettem egy korábbi bejegyzésben, de hasonló szenvedély lobog bennem a maláj oldies és az indonéz főzőműsor iránt is.
A csomagolás eljutott arra a fázisra, amikor már fogalmam sincs, hol vannak a cédék. Valószínűleg Kátya elvitte őket, de ha mégsem, akkor sincs kedvem a csomagokban turizni. (A könyvek is elbújtak, kizárólag egy olyan útikönyv van elől, amire valószínűleg a közeljövőben nem nagyon lesz szükség...) Szóval vészhelyzet van, ugyanis vagy a Wonderful Life-ot hallgatom a Black-től, vagy sürgősen kitalálok valamit! Szkennelek megint, mert már nagyon elég volt a helyi borosbocskor idióta szóvicceiből. Itt speciel reppelni próbálnak:
Láss csodát, érkezésem után száznyolcvan-, elutazásom előtt két nappal megtaláltam azt az adót, amit eddig is kellett volna hallgatni. Lush 99.5 FM a neve, és amolyan est FM-es - rádiócafés vonalat képvisel. A mainstream-ből a kevésbé gáz, vállalható darabokat játszák, persze minimális ismétléssel. Emellett dj mix-ek mennek, sok lounge, easy listening, némi ambient, alkalmanként trance, de szerencsére nem a lakossági változat. Szóval az egyik szemem sír, mert erre nem most kellett volna rábukkanni, a másik meg nevet, mert lehet, hogy majd otthonról is őket fogom hallgatni! :)
Lejegyezte:
2006. 10. 06.
:: Viszontlátás(ra)
(Off-topik)
Hamar elrepült ez a félév, ideje indulni haza. Nekem konrétan ma este, Mikinek jövő hét kedden. Legközelebb már csak otthonról jelentkezem. :)
Lejegyezte:
2006. 10. 05.
(Hétköznap)
Utolsó napjainkba még belezsúfolunk egy-két látnivalót, úgyhogy tegnap este elmentünk a Night Safarit megnézni, amit a világ első ilyen attrakciójaként hirdetnek.
Talán érdemes tisztázni, hogy a Night Safari nem a nappal látogatható Állatkert éjszakai nyitvatartását jelenti. A bejáratnál tűznyelők produkciójával és mindenféle törzsi táncokkal szórakoztatják a nagyérdeműt, miközben a vacsoráját fogyasztja a Bongo Burgerben. Kétféle jegyet lehet venni: sétálósat és vonatozósat. Mi ez utóbbira fizettünk be, ami persze nem zárja ki a gyaloglást sem. A gyalogosan közlekedők többféle útvonal közül választhatnak, és mindegyik mentén különféle éjszakai állatokat lehet megfigyelni. A vonatozósak egy nagy kört tesznek, ami szinte az összes állatot megmutatja, közben kedves néni mondja a tudnivalókat. Miközben körbezötyögünk a parkban, 4-5 különböző tájegységet is érintünk. Van Himalája muflonnal és keselyűvel, afrikai szafari oroszlánnal, zebrával, zsiráffal, ázsiai őserdő indiai orrszarvúval, elefánttal, bivallyal, és Dél-Amerika is odafért a jaguárokkal és tapírokkal. Mindehhez persze a megfelelő növényzet társul.
Az állatok a szabadban vannak (legalábbis a vonatból úgy tűnik)!!!! Árkokkal, szinteltolásokkal és különféle okosságokkal van megoldva, hogy a veszélyesebbek lehetőleg ne ugorjanak az ember nyakába, de alapvetően nincsenek ketrecek. A nagyobbak, illetve a ragadozók nem tudnak közeljönni, de például az őzek, a tapírok szabadon mászkálhatnak, és karnyújtásnyi távolságból lehet őket szemlélni.
Aztán, ha ez nem lenne elég, akkor meg lehet nézni azt az előadást, ahol néhány állatot produkáltatnak, időnként a közönség bevonásával. Ez is nagyon igényesen, ügyesen összeállított show.
A jegy nem olcsó (kb. 4000 Ft/fő), de feltétlenül megéri az árát.
Ez egyébként nagyon tetszik Szingapúrban: mindig megkapjuk, amit elvárunk a pénzünkért. Ha valami drága, annak oka van.
Lejegyezte:
2006. 10. 04.
(Nyaralás)
Azért az úgy illendő, hogy az útibeszámoló még magyarországi hazaérkezésünk előtt elkészüljön, úgyhogy két bőrönd bepakolása közben gyorsan, röviden megpróbálom vázolni az elmúlt egy hét eseményeit. A hiányosságok pótlása szóban történik majd, illetve a képek is elég sokatmondóak.Bangkok: a thai emberek nagyon kedvesek, mosolygósak és segítőkészek, de néha azért nem tudtam eldönteni, hogy ez a kedvesség nekünk szól, vagy csak a pénztárcánknak. A turistának mindenért fizetnie kell, és persze nem a szokásos árat. A legfontosabb pedig, hogy mindig, minden körülmények között alkudni kell! Ez nekünk szoktalan, mert otthon megszoktuk, hogy ami az árcédulára írva vagyon, az többé nem kérdés. Hát itt nincsenek árcédulák.
Az útikönyvek által leírt "veszélyekre" érdemes odafigyelni, mert nagyon rafinált technikákat fejlesztettek ki a turisták lehúzására. Az egyik ilyen, hogy megállapodsz a tuk-tuk sofőrrel az árban és az útvonalban, aztán előadja neked, hogy úgyis útba esik a szabóság, és milyen nagy mázlid van, mert éppen ezen a héten nagy akciók vannak, és nem kell venned semmit, csak nézz körül. Az egész hátterében az áll, hogy a tuk-tuk sofőrök és a szabók között van egy megállapodás: minél több vendéget visznek a sofőrök a szabóságba, annál több benzin-kupont kapnak a szabóktól. És persze, számtalanszor előfordul, hogy a nyugati turista, aki eredetileg ugyan Buddha szobrok nézegetéséért ment Bangkokba, egy-két öltönyt is varrat magának…
Azt nem értették, hogy mi nem akarunk öltönyt csináltatni, de ha azzal érveltünk, hogy a mi országunkban olcsóbb, akkor nem erőszakoskodtak tovább. Két szabóságban jártunk, mielőtt elegünk lett, és inkább gyalogoltunk.
Hasonló a szitu a drágakő boltokkal is: kicsit nem figyelsz, és máris megvettél valamit (ha mázlid van, nem hamisítványt).Azért a szabóságon kívül rengeteg templomba is elmentünk. Láttunk egy csomó féle Buddha szobrot: az egészen kicsitől a 45 méteresig. A fő attrakció a Királyi Palota. Oda majdnem nem jutottunk be, ugyanis a helyiek többször megállítottak minket az odafelé vezető úton, és nagyon meggyőzően mondták, hogy éppen ma nincsen nyitva, mert a király ott van, és turisták nem mehetnek be, de ő (mármint aki magyarázott nekünk) tud más programot ajánlani. Ekkor már túl voltunk a „tanulópénzek” megfizetésén, úgyhogy nem hagytuk magunkat eltéríteni. Szerintetek zárva volt? Persze, hogy nem! Olyan volt ez az egész, mint egy szervezett akció: a Palota környékén tuti, hogy valaki leszólított, és megpróbált rábeszélni valami másra, csakhogy ne menj be. Mondjuk ez abból a szempontból jó, hogy a Palota mindent überel, ha azt látod először, a többi templom nem fog meghatni. Tehát érdemes a kisebbekkel kezdeni, mivel az újszülöttnek minden új, aztán a túra végén a Palota meglátogatásával feltenni a cserkót a habra. Egyébként a Palota és az udvar lélegzetellállítóan szép hely! Hatalmas szobrokkal, rengeteg templommal, épülettel, ezek mindegyike pedig nagyon részletesen kidolgozott. Nézzétek meg a képeket, önmagukért beszélnek!
Bangkok mellett található a Floating Market. Jó sok pénzért kibérelsz egy csónakot egy sofőrrel, és egy órán át lehet csónakázni az úszó piac sorai között, és költeni a pénzt. Gondolom, nem kell mondanom, hogy egyetlen szabályként az alku működik. Így esett meg, hogy két rizskalapot az eredetileg kínált egy kalap árának feléért hoztunk el (és az eladó még így is jól járt). Rizskalapos képünk az albumban megtekinthető!
Ja! És elefántogoltunk is!!! Nagyon izgi volt!!!! Kicsit lassú, kicsit zötykölődős, de jó a kilátás.
Az éppen tartó hatalomátvételből egyébként semmit nem éreztünk. A tankok és a katonák ugyan az utcán vannak, de teljesen békés minden, sőt fotózkodni is lehet velük.
Bangkokból bevállaltuk a szárazföldi utat Kambodzsába. A határig összesen 5 órát utaztunk (egyet taxival a buszállomásig, 4-et buszon a határig.) A határnál egy csomó gyerekkoldus van, és nagyon kell figyelni az értékekre. Minket ügyes elterelő hadművelettel majdnem megszabadítottak az újonnan vásárolt fényképezőgépünktől, és csak Miki lélekjelenlétén múlott, hogy volt mivel fényképeznünk Angkorban. És mindezt a rendőr szeme láttára… A végeredményt tekintve persze nem történt semmi, de nekünk azért nem szokványosak ezek a szituk sem.A kambodzsai oldalon összetársultunk egy ukrán párocskával, és együtt béreltünk autót, ami elvitt minket Siem Reap-be. Te jó ég! Milyen úton rázkódtunk! 4 órát!
Már este volt, mire megérkeztünk, háztól házig összesen 11 órába telt.
Aznap már csak vacsorázni mentünk egy közeli étterembe, ahol a pincérek annyira kíváncsiak voltak ránk, hogy körénk gyűlve figyelték, hogyan pusztítjuk a kaját. Miki termete annyira tekintélyt parancsoló volt számukra, hogy kapásból két főfogást hoztak neki: egyet, amit ő rendelt, egyet, amit ajánlottak. Ez utóbbi helyi különlegesség, Amok a neve. Olyasmi, mint a halászlé (csak curryvel ízesítve, nem paprikával), mindez kókuszdióban felszolgálva, és az egész étel enyhén átveszi a kókusz ízét… Tényleg nagyon finom!Másnap tuk-tuk-ot béreltünk, és Angkor csodálatos templomai között bolyongtunk három napig. A templomok egy hatalmas ősparkban vannak, a park pedig néhány kilométerre fekszik a várostól. A parkba belépővel lehet bemenni (1-, 3-, és 7 napos jegyet lehet venni, 20-, 40-, és 60 USD értékben). Kambodzsában egyszerre két valuta van forgalomban: a riel és az amerikai dollár. Minden helyi azonnal tud oda-vissza fejben váltani közöttük. Nem probléma az sem, ha egyszerre mindkét pénznemmel fizet az ember.
Angkor tkp. egy templom-komplexum. Ezekből néhány főtemplomként funkcionált (de a kisebbek is csak a méreteiket tekintve azok, a kőfaragások ezeknél is ugyanolyan kidolgozottak, mint a nagyobbaknál). A templomok között több kilométeres távolság van, úgyhogy ezért is szükséges a tuk-tuk, na meg azért, mert a templomok megmászása után ömlik az emberről a víz, és a menetszél segít magunkhoz térni. Volt néhány elszánt turista, akik bérelt biciklivel gondolták megtenni a távot, nekik estére rendesen megnyúlt az arcuk.
A templomok gyönyörűek, monumentálisak és aprólékosan kidolgozottak. Hihetetlen, milyen virágzó kultúra volt Angkorban!!!!
És ha most megnézi az ember a környéket, akkor először a szegénységet látja. A templomoknál is és az utcán is rengeteg az árus, illetve a koldus, nem győzi az ember se türelemmel, se pénzzel. Amint felbukkan egy turista, az összes árus rátapad, és megállás nélkül kántálják a „csak vegyél valamit” szöveget, illetve a „talán majd kifelé jövet veszel tőlem valamit, ugye?” kérdést. Esténként a város leggyakrabban látogatott sétálóutcáját kordonnal zárják le, és rendőrök figyelnek arra, hogy a koldusok ne zaklassák a turistákat. Ilyenkor lehet egy kicsit regenerálódni, és másnap kezdődik minden elölről. Sok gyerek iskola helyett koldulni megy, vagy árulja a kézműves portékáját. Mi tényleg megvettünk mindent, hogy segítsük őket, de persze sosem fogytak el… Nagyon lehangoló ezt látni.
A tuk-tuk sofőrünk kedves kis fickó. Többször is elképedt rajtunk, de leginkább őt is a méreteink nyűgözték le (ezeknek az embereknek mi óriások vagyunk). Minden alkalommal jól mulatott, mikor Miki megpróbálta bepasszírozni magát a tuk-tuk-ba. Mi meg azon nevettünk, ő milyen jól szórakozik, úgyhogy mindenki jól érezte magát. A srác egyébként tanult ember és egész jól tud angolul. Egyik kedvenc szólásunk tőle az „It’s nevermind!” fordulat, amit a „nem probléma” kifejezés megfelelőjeként használ.:) Most pénzt gyűjt, hogy feleségül tudja venni a kedvesét (2000 USD-t kell letennie a szülőknek). Ez még otthon is sok pénz, de Kambodzsában felér egy vagyonnal.
A panzió, amiben megszálltunk (T. Rosa Angkor Villa, t.rosaangkor@yahoo.com), kényelmes és tiszta, légkondival, meleg vízzel, reggelivel, nagyon jó árakkal. A fő recepciós csajszi jól tud angolul, a többiek viszont egyáltalán nem beszélnek.
A város tele van ellentmondásokkal: bár egymás után húzzák fel a luxus hoteleket, azért bokáig gázolunk a sárban és a porban. Azért az ország lassan-lassan válaszol a kihívásokra: van már kicsi, de takaros nemzetközi repülőtér Siem Reapben, hamarosan állítólag az utat is megépítik a thai határtól.
A helyiek (khmer-ek) szintén nagyon kedvesek, és nagyon igyekvőek. A körülményeik ellenére megpróbálnak túlélni és mosolyogni (ezt egyébként már máshol is tapasztaltuk DK-Ázsiában). Persze, mindenkinek van egy ismerőse, aki tud segíteni nekünk, de itt ez inkább az összetartásra emlékeztet és nem a lehúzásra.
Gyönyörű helyeken jártunk megint, azért egy hét után jó volt visszajönni a kényelembe és a légkondiba.
Hát, nagyjából ennyi. Persze, esélyem sincs mindent leírni, de talán ez ad egy kis kiegészítést a képekhez.
Lejegyezte:
2006. 10. 02.
(Nyaralás)
Megjöttünk.
Egy hétig rohangáltunk sovány-malac vágtában fel 's alá a monszun által cseppet sem kímélt Indokínában, nyomkodtuk a fotóapparát elsütőgombját és tettünk nagy ívben mindenre, ami száz méternél messzebb volt tőlünk. Tegnap visszatértünk a légkondi ölelő kebelére, kimostuk a hallójáratainkból a vöröses agyagot, csúcsra járattuk a mosógépet, és újra bevetettük magunkat a hétköznapok csermelyként csobogó sodrába. Mókuskerekébe. Mókuskerekének csobogó sodrába.A digitális képrögzítés adta lehetőségeket maximálisan kihasználva az elmúlt napokban mindösszesen kilenc cédényi fényképet készítettünk Bangkokról, Angkorról, és az utazásról úgy általában. A nagy számok törvényéből fakadóan ekkora adathalomba akár már jó képek is kerülhettek. Egy fotót kirakok ide bizonyíték gyanánt, a többi meg majd, a szöveges beszámolóval együtt, hamarosan érkezik.
Lejegyezte:
2006. 09. 23.
(Nyaralás)
Kedves Nagyvilág!
A következő egy hétben házon kívül vagyunk. E-mail-ekre nemhogy nem válaszolunk, de el sem olvassuk őket október előtt.
Maradunk tisztelettel, kelt mint fent.
Lejegyezte:
(Hétköznap)
Ahogy nálunk otthon is van kötelezően végrehajtandó turistaprogram, úgy igaz ez a világ valamennyi desztinációjára. Párizsban kötelező megnézni az Eiffel-tornyot, Brazíliában muszáj szambázni, Athénban koccintani ouzoval.
Ázsiából az ember nem megy úgy haza, hogy nem nézett meg egy karaoke-bárt belülről.
A Marsról frissen érkezett kedves olvasók kedvéért: a karaoke az a tévé, amiből ismert slágerek szólnak az eredeti énekszólam nélkül. Kapsz egy mikrofont, és lehet ráénekelni a dologra. A dalszövegeket nem vagy köteles fejből tudni, ezért a képernyő aljára kiírják neked a zenével jobbára szinkronban.
A szó japán eredetű, és üres zenekart jelent (karano=üres, okesutora=zenekar). A karaoke-bár pedig szeparált helyiségekből áll, ahol idegenek kíváncsi tekintetétől mérsékelten zavartatva lehet bizonyítani az énektudást. A szobák kapacitása a kétszemélyes randi-szeparéktól a harmincfős céges bulihelyekig terjed. Pincér is van, természetesen.A választható zenék döntő többsége mandarin vagy kantoni, de szerencsére volt egy jelentős angolszász lista is. A szoba állítólag hangszigetelt, de ha a mi hangunk annyira kiment, mint amennyire behallatszottak a szomszédaink, akkor szereztünk pár vidám percet a hallgatózóknak. A harmadik szám idejére ugyanis visszajött az inunkból a bátorság, és úgy kurjongattunk, mintha fizetnének érte.
És a hab a tortán:
Miközben megy a szám, nem az eredeti videóklippek látszanak, hanem romantikus képek váltakoznak a háttérben. Semmiféle kapcsolat nincs a képek és a dal között. Tengerpart pálmafával, Brezsnyev-szemöldökű nők bambulnak a naplementébe, nyolcvanas-évek frizurák rogyásig, ilyesmi. A szöveg és kép véletlenszerű párosításából néha bizarr eredmények bírnak kikerekedni.
Valahonnan kerítettek például egy filmet néhány fiatal japán turista budapesti kalandozásairól is, és ezt sikerült a Copacobana című dalmű vizuális aláfestésének kiválasztani. Mászkálás a Gellért-hegyen, néptáncosok egy magyaros étteremben, satöbbi. Nem mostanában készült a felvétel, mert a Szabadság-szoborra még a szovjet katona szobra vigyáz. Aki nem hiszi, járjon utána a fotóalbumban!
Lejegyezte:
2006. 09. 22.
(Hétköznap)
Jelenleg zajlik a mid-autumn fesztivál. Nem szántam rá sok időt, hogy megfejtsem, mit is jelent ez egészen pontosan, de két jelét is felfedeztük, hogy valami történik.
Egyrészt, a Starbucks kávézókban ingyen osztogatják a moon cake nevű sütiket, amelyek a marcipán, a tavalyi szaloncukor és a pesti cukrászdai gyümölcstorta érdekes, ámde rendkívül finom keveréke. Legalábbis nincs panasz az ár/érték arányra!
Másrészt a kínai közösség találkozási helyén, a Kínai Kert nevű parkban (erről már esett szó korábban) szabadtéri lámpás-kiállítást tartanak jutányos beugró ellenében. Naplemente után az műanyag lampionok és világító installációk veszik át az uralmat a kertben. Számos jelentősebb építészeti remekmű részesültetett abban a szerencsében, hogy fénylő formába álmodtattak a helybeli művészek által. Kicsit diznilendes a végeredmény, de remekül fotózható.
Van itt Eiffel-torony kicsiben, egyiptomi piramisok szfinx-szel, Taj Mahal, kínai nagy fal (nem az egész!), stb.Bizonyíték ez a kiállítás arra is, miért fognak a kínaiak mindenkit lenyomni néhány évtizeden belül. Ami az olaszoknak fakó, kopottas és ferde, azt a kínaiak kihozzák fillérekből, ráadásul színesen villog is. És egyenes.
Lejegyezte:
(Hétköznap)
Részt vettünk az egyik francia barátunk tiszteletére szervezett meglepetés születésnapi bulin. Az alkalom különlegességét hangsúlyozandó, az őrült ötletekben hiányt sosem szenvedő csapat a narancssárga buli víziójával állt elő. Állításuk szerint az ünnepelt kedvenc színe volt régebben a narancs, ezért tréfából mindenki lesz szíves hollandnak álcázni magát.
A jól sikerült meglepetést nagy sebességű lerészegedéssel ünnepelte meg a társaság, amelyről nem vagyunk restek ezúton fényképes bizonyítékokkal is szolgálni.
Lejegyezte:
2006. 09. 19.
(Off-topik)
Nézem a híreket kicsiny kis hazánkról a neten, online vagyok, percre kész. Megy újfent a lángoktól ölelés, régen tépés, teljesen CNN-készek vagyunk megint. Nagyvonalúan hagyjuk ezúttal érintetlenül a miérteket, nem ide valóak. Viszont az utazási élményeinket megörökítő tematikus blog kereteibe könnyedén belepasszírozható egy másik aspektus:
Mióta tart a hiszti, nem ér véget a véletlen egybeesések feletti döbbent csodálkozásom. A "kiszivárogtatás" előtti utolsó "békés" estén ugyanis az HBO a Terminál című remekművel örvendeztetett meg bennünket. Dióhéjban annyi a sztori, hogy emberünk felszáll a repülőre valami kaukázusi szakállisztánban, de mire a gép megérkezik New York-ba, kitör a háború odahaza. Az amcsi szervek meg nem hajlandóak beengedni az országba, mert egy nem létező országból érkezett. Se előre, se hátra, így barátunk kénytelen tartósan berendezkedni a váróteremben.
Srácok, nemsokára megyünk haza. Ha sántikáltok valamiben, ami barrikádokkal meg vízágyúval jár, akkor ötödike előtt, vagy tizenkettedike után legyetek szívesek! Nekem még istenes, maximum a festői Frankfurtban tudok ragadni. Kátya viszont, ó-u-ó-u-óó, Isztambulban száll át!
Lejegyezte:
2006. 09. 17.
(Hétköznap)
A jó múltkorjában tettem fel képeket a fotóalbumba, amik az irodaépületet mutatták, és a kilátást az ablakainkból. Most itt egy munkahelyet belülről ábrázoló kép.
A jobb hátsó sarokban mintha látszana a fejem búbja! :)
Lejegyezte:
2006. 09. 13.
(Kiruccanás)
Többen kérdeztétek, mi van Mikivel, hogy ennyit ír a blogra, talán honvágya van, amit így fejez ki, vagy egyszerűen csak unatkozik az irodában? Nekem azt mondta, azért van ez, mert én egyáltalán nem publikálok, és valakinek vinnie kell a hátán ezt a felelősségteljes feladatot. Dehát ez egy ördögi kör: én meg azért nem írok, mert neki olyan jól megy, és elviszi az egészet egyedül. Most sem akarom túlzásba vinni a bejegyzést, csak néhány kommentet írok a fotókhoz.
Lakótársunk hazautazása kapcsán megszólalt bennünk a vészharang, ami ráébresztett a rideg valóságra, amely szerint nemsokára mi is hasonlóképpen fogunk járni. Ezért az elmúlt hétvégéken belehúztunk újra a turistáskodásba, hogy megnézzük/kipróbáljuk, amit még eddig nem.
A fotóalbumban a legfelső kupac a legutolsó hétvége (szeptember 9-10):
- Kis kuttura az Ázsiai Civilizációk Múzeumában. Itt ugyan már jártunk korábban, de akkor csak a kiállítások felét láttuk, most sikerült a másik felét is megnézni.
- Pulau Ubin. Szingapúrhoz tartozó közeli kis sziget. Kicsit kontrasztos a fából tákolt házikókkal és a generátoros áramellátással, de azért megéri elmenni. Az „őslakosok” ásványvíz eladásából és biciklikölcsönző üzemeltetéséből élnek. Ez utóbbi egyébként a fő attrakció a szigeten: lehet bringát bérelni és jó minőségű aszfaltozott úton tekerni. (Persze, másnap izomláz a popóban ezerrel…)
- Indiai negyed újra, mer’ teccik nekünk, aztán séta a folyóparton és egy parkban. Az egész napi gyaloglásunk felért egy Börzsöny-túrával.Ezt megelőző hétvége (szeptember 2-3):
- A „Központi Műv. Ház” megtekintése, az állunk leesése a digitalizált, önkiszolgáló könyvkölcsönzési rendszertől, majd folyóparti szabadtéri koncert helyi zenészek előadásában.
- Kusu Island. Szintén közeli kis sziget, amit annak reményében látogattunk meg, hogy majd fürcsizés közben nem látjuk a Szingapúr közelében horgonyzó tankereket. Ja, és egy honlap szerint lehet lagúnában is úszni. A lagúnát naivan úgy képzeltem, mint a filmekben, de nem olyan volt, és a tankerek sem tűntek el. Azért sikerült megfelelő mennyiségű sós tengervizet lenyelni, és csokira lebarnulni.
- Kínai negyed, mer’ ezt is többször látni kell.Még eggyel előző hétvége (augusztus 26-27):
- Lakótársunk távozása, utolsó utáni közös sör bedobása a filippínó kollégákkal.
- A maláj negyedbe mentünk, mert vannak régi épületek (ott még nem jártunk korábban). Egyébként semmi extra.
- Kirándulás mesterségesen telepített dzsungel-rezervátumban, 5 és 10 km-es túraútvonalakkal és a végén Indiana Jones-os függőhíddal.Ezek voltak az elmúlt hétvégék eseményei. A hétközbeni történésekről Miki jóvoltából nagyjából értesültök. Velem kapcsolatban még annyi, hogy véget ért a suli, úgyhogy mostantól teljes emberként szervezem a hétvégi programokat, gyűjtöm be a családnak/barátoknak/kollégáknak szánt műanyag porfogókat, és intézem a következő utunkhoz szükséges vízumokat. A vendéglő mellé egy rendezvényszervezést is vállaló utazási irodát kellene még nyitni…
Lejegyezte:
2006. 09. 12.
(Hétköznap)
A kínai pragmatikus népség; felismerte, hogy beszélni valamiről, ami majd egyszer hasznos LESZ, kevesebb valódi gyakorlati haszonnal jár, mint végrehajtani ugyanazt. Szemben például a kis hazánkban elterjedt gyakorlattal, errefelé a metróépítés nem pusztán szóban zajlik.
A projekt 1983. októberében kezdődött, az első, öt megállóból álló szakaszt 1987. november 7-n adták át. (Aznap én a Patyomkin páncélos című filmet tekintettem meg úttörő pajtásaimmal az Uránia Filmszínházban). A jó matekosok bizonyosan felfedezték már, hogy a kezdés és az átadás között a jelentősnek mondható NÉGY (!) esztendő telt el. A következő fél évben újabb 15 állomással végeztek, majd további két év alatt még 21-et helyeztek forgalomba. Az eredeti tervekhez képest két évvel hamarabb fejezték be a hálózatot, vagyis ennyi időt takarítottak meg a kivitelezés során (vagy ennyire csűrték el a tervezést).
Jelenleg is építenek egy újabb metróvonalat. A budapesti olvasók számára ez több fontos tanulsággal is szolgálhat:
- El kell kezdeni -> Sírásra görbülő szájjal mutogatni, hogy ki miatt nem csinálunk semmit, sokkal könnyebb, mint effektíve dolgozni. Ez így van, elfogadom.
Itt viszont nincs nyavalygás, nincs handabandázás, csak eredmények. (Hozzáteszem, itt is minden kétkezi munkát az apacsok végeznek, ami mindig megdobogtatja a hazai építkezések látványához szokott szívemet).- Legyen felelős -> Volt valami komolyabb baleset az egyik megálló építésénél; párszáz méteren beszakadt az alagút. Hogyan történhetett ez meg? Nem Allah akaratából, nem a meteorológusok faxoltak későn, nem az Orbán-kormány mulasztotta el aládúcolni, vagy a sajtkészítők.
Alakítottak egy vizsgálóbizottságot, amelyik a magyar hagyományokkal ellentétben nem csak vizsgálódott, hanem konkrét felelősöket is megnevezett. Többek között a metróépítés projekt-igazgatóját, és egyes tisztségviselőket a Földi Közlekedési Hatóságnál, akik végül bíróság elé kerültek.- Gondolkodjunk rendszerben -> A metróvonal egyik állomása arra a környékre esik, ahova a World Bank és IMF képviselői jönnek az éves találkozójukra. Az építkezés kosszal, zajjal jár, lezárt útszakaszokkal, egyáltalán nem kellemes élmény drága öltönyben feszítő gazdag "turisták" számára a munkásokat kerülgetni. Mi legyen?
Legyen az, hogy azon a környéken úgy időzítem a munkálatokat, hogy egy héttel a találkozó előtt befejeződjenek. Legyen az is, hogy a költségvetésbe beletervezek ezer tő muskátlit*, amit a metróvonal fölött sebtiben összegereblyézett friss ágyásokba bele lehet tűzködni. És az is legyen, hogy a toitoi-ok, konténerek, csorba ásónyelek, üres cigisdobozok mind tűnjenek el. Legyen rá pénz meg ember.- Józan paraszti ész a tervezésben -> Két vonal találkozásánál az utasok nagyobb valószínűséggel akarnak majd átszállni a másik vonalra, mint visszamenni arrafelé, amerről jöttek. Az észak-déli és a kelet-nyugati vonal találkozásánál tehát úgy kell az alagutakat fúrni, hogy az észak felé menő szerelvény NE a dél felé menővel legyen közös peronon, hanem vagy a keletivel, vagy a nyugatival. Kerüljön kicsivel többe, úgyis én fizetem végül ki.
Apropó ki fizet. Ilyen civilizált jegykezelési rendszert, mint ez az EZ-link! Chip-kártyás cumó, leolvasóval minden buszon és a metrómegállók bejáratában. Nincs kecmec, nincs bliccelés. Bevezetni biztos rohadt drága, de az üzemeltetése pillanatok alatt behozza az árát, például a kallerek és a potyautasok kiiktatásával a rendszerből.
(* bizonyára nem muskátliról van szó, de ez a lényegen mit sem változtat)
Lejegyezte:
(Hétköznap)
Bajaihalászlé-szag van az irodában. Nagyi, ha olvasod, kérek ilyet, ha hazamentem! :)
Lejegyezte:
2006. 09. 08.
(Hétköznap)
A közlekedés kardinális kérdés Szingapúrban. A metró világszínvonalú ugyan, de ezzel a végére is értünk a pozitívumok felsorolásának. A buszhálózatot nem egy cég üzemelteti, hanem valamiféle koncesszióban nyomulnak a versenyzők. Ötletszerű számozás szerint mennek a buszok össze-vissza, és napszaktól valamint a hét napjától függően más útvonalon közlekednek az egyszintes és máson a kétszintes buszok. Káosz. A troli és villamos sokkal egyértelműbb, mert olyan egyáltalán nincs is. Ennek eredményeképpen a tömegközlekedés en bloc szivattyú.
Autóval az közlekedik, akinek van. Nekünk olyanunk nincs, de szerencsére a helyi taxik arcpirítóan olcsóak. Ezáltal tehettünk olyan érdekes megfigyeléseket, melyek szerint a helyi taxisofőrök mind ötven felettiek, és mind be vannak oltva vezetés ellen. (Állítólag a kormány hozott néhány olyan intézkedést, amivel a korosabb helybelieket juttatja így álláshoz).
Hihetetlenül hangzik, de tényleg mind gyökkettő: technikailag valahol a rutin- és a forgalom vizsga közötti szinten megrekedtek, és sportnyelven szólva totál nem látnak a pályán. Ezeknek a fickóknak például a pedálok mindössze kétállásúak; vagy tövig benyomják, vagy hozzá sem érnek. Ha ötven méterrel előttünk meglátnak egy sárgára váltó lámpát, akkor még adnak egy egymásodperces padlógáz-fröccsöt, mielőtt satuznak (minek?? hátha visszavált zöldre??). A váltón sosem találják el a megfelelő fokozatot, mindig túl alacsony vagy túl magas a fordulatszám. Mindig. A kocsi sosem egyenletesen halad, mindig "bólogat" - percenként fejeled le a sofőr fejtámláját hátulról.
A sávok között pedig oly' kicsi a különbség és oly' nehéz közülük választani, hogy inkább imbolygunk a kettő között. Mindezeket összegezve egy öt pecnél hosszabb autóút maga a transzatlanti romantika - tuti tengeribetegség.
Ha nincs szerencséd (és az esetek nyolcvan százalékában ez a helyzet), akkor még meg is fejeli neked egy jó kis kínai klasszikus- vagy pop rádióadóval. Ha szerinted a magyar cukrozott műanyag slágerek fájdalmasak, akkor képzeld el ugyanezt csupa magánhangzóval plusz ty és ny. Ezek után érthető, hogy miért akarja az ironman világszövetség felvenni negyedik versenyszámnak a szingapúri reptéri transzfert.A többi autós általában valamivel jobban vezet, de még mindig nem egy sumakker. És minden negyedik-ötödik autó amúgyis taxi.
Amiért ezt az egészet elkezdtem, az a jövő heti világ-fő-csúcs-szuper-vezetői értekezlet, amit szerencsésen ide szerveztek púpnak a hátunkra. (Mellékszál, de ha valami fontosat akartok üzenni a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap vezetőinek, akkor dobjatok egy e-mail-t, és átadom nekik, ha összefutunk). Szóval a belváros tíz napig blokád alatt lesz, minden fontosabb út le lesz zárva, ráadásul a találkozók egy része itt lesz a Beach Road-on a PanPacific-ben, vagyis a szomszéd épületben!
Most dőljetek hátra, szem lecsuk, és képzeljétek el a vezetésre alkalmatlan sofőröket a lezárt városban, és az átláthatatlan buszhálózatot a terelőutakon.
Lejegyezte:
2006. 09. 07.
(Off-topik)
Elvis has left the building! ...és meg sem állt Thaiföldig, ahol a jelek szerint újra aktivizálta magát. Rajongók figyelem, aki elmulasztotta megnézni a Királyt negyven évvel ezelőtt, az most kap még egy esélyt!
Katonáknak, diákoknak féláron!
Lejegyezte:
2006. 09. 05.
(Hétköznap)
A cég által bérelt apartmanhoz tartozik házvezetőnő is. Nekünk egy vidám ötvenes kínai teremtés jutott, aki mosogatni és porszívózni meglehetősen nagyvonalúan szokott, de legalább kétnaponta kicseréli a törölközőket. A hölgy angolul mérsékelten hatékony, gyakorlatilag csak az általa választott angolos keresztnevet tudja üzembiztosan előadni. (Ez egyébként eléggé arrogáns megjegyzés a részemről. Az ő kortársai közül Pesten szinte csak a diplomaták beszélnek külföldiül. Vagy a külföldiek :).
Merthogy a kínaiak, ha nem-kínaiakkal kell együttműködniük, akkor választanak maguknak egy szimpatikus, nyugatiak számára is megjegyezhető keresztnevet. Itt az irodában gyakran van szerencsém obszerválni Gordon, Kenneth, Susan, Jessica és/vagy Eric angol (?) nyelvű eszmecseréjét, pedig mindannyiunknak könnyebb lenne az élete, ha mandarinra váltanának.Szóval a bejárónőt Sherry-nek hívják, mint a dalban.
(Nosztalgikusok kedvéért íme a teljes szerzemény)
Lejegyezte:
2006. 09. 04.
(Hétköznap)
Előfordul olykor, hogy egy szövegből kihallod a nevedet, vagy más, téged érintő dolgot, még ha nem is figyelsz oda. Ugyanez történhet olyankor is, amikor egy számodra ismeretlen nyelven folyik a társalgás, de elhangzik például a Budapest vagy (teszem fel, miért is ne) a dezoxi-ribonuklein-(valami) kifejezés.
Az én korombanaz ember már (még) képes az absztrakt gondolkodásra. Képes vagyok elképzelni, hogy ami jelenség érvényes rám, az érvényes lehet másra is. Ha én képes vagyok angol (svéd, mandarin, urdu) csevegésből, különösebb koncentráció és előzetes rákészülés nélkül kiszűrni Nandor Hidegkuti nevét, akkor az angol (svéd, kínai, urdu) felebarátaim is alkalmasak lehetnek hasonló bravúrra a Trafalgar (Ikea, Tienanmen, ööö...) kifejezés hallatán.
Hasonlóan kivetített érzelem, hogy ugyanazokat a komplexusokat képzelem másokba, mint amelyek nekem is vannak. Ha valaki a magyarokról beszél a jelenlétemben, de nem nekem szánja a mondanivalóját, akkor ott valami suskus van. Biztos kiröhög a hátam mögött, vagy szimplán pletyózik rólam, de mindenképpen valami huncutság zajlik. Biztos az angolok, svédek, kínaiak is ettől paráznak!
A magyar nyelvet nem ismerők kedvéért kialakítottunk egy kódrendszert. Ha idegesítő ausztrál turistákra akarunk valamilyen lekicsínylő megjegyzést tenni a jelenlétükben, de mégsem szeretnénk őket érzéseikben megbántani, akkor az "ausztrál" kifejezést kénytelenek vagyunk száműzni a beszédünkből. Sok más hasonló népség van, akiknek a magyar neve hasonlít az eredeti formára ("angol", "francia"), és a paranoiások simán felfedezhetik őket abban a számukra bizarr mekegésben, amit mi beszédnek titulálunk.
A következőkben néhány elterjedtebb népcsoport kódneve következik. Majdnem mind a barkochba módszerével született. A többség felismerése nem fog a magyar nyelvet ismerők számára problémát okozni, de bizonytalanság esetén a szerkesztőség címén bővebb felvilágosítással is szolgálunk.
Néhány, amelyiknek a magyar neve vagy becézése eléggé eltér az eredetitől.
- börtönszigetiek
- a másik szigetiek
- sárgák (általános jelző)
- nyershal-zabálók
- csigaevők
- macskazabálók
- Sandokan haverjai
- apacsok
- fejkendősök (ez inkább vallási kategória)
- lengyelek (ez tök jó, mert teljesen máshogy van, mint ahogy a polyákok hívják magukat!)
- németek
- amcsik
- kínaiak
Ezeken kívül volt pár olyan is, amelyikre nem volt hirtelen ötletünk. A javaslatokat, ötleteket a már jól ismert komment-box-ba várjuk.
- hollandok
- thai-ok
- vietek
Lejegyezte:
2006. 09. 01.
(Hétköznap)
Mára virradóra bizarr dolgot sikerült álmodni. Beni barátom pap volt valami kisegyháznál, olyannál, ahol nincs formaruha. Alakja 22 éves-kori önmagát idézte; hordó idomai még sehol, a kockás ing és a kopott farmer szinte lapos hasat rejtett. Az egyház maga valamilyen MLM módszerrel üzemelt, legalábbis Beni elég motiváltnak tűnt az új "ügyfelek" szerzésében. Mintha említette is volna, hogy hozni kell a "számokat".
Volt neki egy kockás füzetlapja, azon meg akkurátusan összegyűjtve a megmentendő lelkek. Ügyes kis táblázat jelölte a már megtért-, a megvilágosodni nem hajlandó- és a világosításon még át nem esett delikvenseket. Sajnos, csak egy futó pillantást sikerült vetnem a lapra, de az bizonyos, hogy Medvét már nem fenyegeti kárhozat, és Bubucé a következő időpont.
Mivégre ez az álom? Lehet, hogy ennyire hiányoznak az otthoniak? Vagy csak zsírosat vacsoráztam?...
Lejegyezte:
2006. 08. 30.
(Hétköznap)
Az épületben, ahol lakunk, van egy könyvtár. Eufemizmus a javából: két farostlemez ruhásszekrény tele van gyömöszölve a korábbi lakók által itt felejtett, vagy a repülőgépeken érvényes súlykorlátozás miatt a csomagolás során feláldozott könyvekkel. A paletta is ennek megfelelő.
A kínálat 10%-a szuperhatásos vállalati-irányítási- és menedzsment kézikönyv. Az a típus, tudjátok, ahol az utolsó tíz oldalon derül ki, hogy a szerző egyetlen hatásos vagyonosodási ötlete ennek a frázisgyűjtemény a piacra dobása volt. A szerencsétlen fickó, aki meg pénzt adott érte, azóta is veri a fejét a falba, vagy ráncolt homlokkal rágcsálja a ceruzája radíros végét a saját művének formába öntése közepette.A másik kilencven százalék a Leslie L. László és D. Steel típusú k_rós-partraszállós meg übermély társadalmi dramatika vonulat. Vajon leszámol-e Jack a csontvázak meg-megújuló hullámokban előrajzó hordáival? Vajon lehet-e jövője a jóképű plasztikai sebész David és az álomszép borderjumper Teresa románcának? Kihúzza-e a Charlie-század a 412-es magaslaton az erősítés megérkezéséig?
Én meg válasszak.
Túl vagyok egy S. King-en, két Michael Crichton-on, egy Groucho Marx idézetgyűjteményen, egy vietnámi háborús visszaemlékezésen (egy volt VK tollából - unikum!, az amcsi filmekben mindig csak a másik oldalt mesélik el!), és kínomban elkezdtem a 80 nap alatt a Föld körült is. Legtöbbet mégis a Lonely Planet gyűjteményünket forgatom, amely most már három tétellel büszkélkedhet: Szingapúr, Indonézia, SE Asia on a shoestring.
Van azonban mégis valami, ami miatt örök híve maradok az itteni "könyvtárnak" (az idézőjelet nem én teszem oda, hanem a recepciós kislány, aki utolérhetetlen grimasszal és sóhajjal, szinte szégyenlősen mondja ki, hogy "library"). A gót hagyományokat követő szabóervines, templomszagú, kussolós és kussoltatós kriptákkal szemben ez a könyvtár maga az élet. Magában hordozza Dél-Kelet Ázsia abszurditását, színeit, illatait.
A pozdorja bútorzat a recepció mögötti irodahelyiség sarkában kapott helyett, válogatás közben a Concourse bérszámfejtésének, beszerzésének, menedzsmentjének kulisszái mögé lehet besandítani. Hál'stennek mindig este megyek, így a csajoknak nem kell úgy tenniük, mintha dolgoznának, amíg a gólem kotor a szekrényben. Így csak arról értesülök, melyik íróasztal gazdája melyik irányzatot követi (post-it-os, kindertojás-bizbaszos, bögrés és/vagy hűtőmágneses), illetve hogy a nyomtató egy velem egykorú mátrix csoda, paleontológusok álma.
A földszinti helyiség falszomszédja viszont a Nirvana nevezetű karaoke-bár. Mivel a fal vastagsága nem sokkal haladja meg a szekrényajtóét, a könyvek böngészése közben felejthetetlen pillanatokat szereznek a félrészeg helyiek az Alphaville "Fülevő Jan" című szerzeményének vonyításával.
Nekem hagyján, öt perc az egész, kibírom. De a recepciós pipi egész nap ezt hallgatja!!!
Lejegyezte:
2006. 08. 24.
(Hétköznap)
A lakótársunk holnap hazautazik. Eleve ez volt a terve; korábban is jött, mint mi, meg várja is otthon asszony, gyerek.
Jó, hogy nem lettünk országos cimbik (két-országos, hamár), meg nem ő lesz a gyerek keresztapja, de mégiscsak öt hónapig kerülgettük egymást a nappaliban meg ittuk ki egymás narancslevét a hűtőből. Hiányozni fog.
Ne legyek már szentimentális.
Lejegyezte:
2006. 08. 22.
(Kiruccanás)
Ez a hétvége kicsit sűrűre sikeredett: a péntek és a szombat estét is bulizással töltöttük. Ez önmagában még nem olyan különös, de az már igen, amilyen partikon résztvettünk!
Péntek este hivtalosak voltunk egy házibuliba, amit Miki fülöp-szigeteki kollégái szerveztek. Mikor megérkeztünk, a pasik éppen a háziasszonynak segédkeztek tésztát gyúrni, amiből később isteni töltött pizza-szerűség lett. A csajoknak még ennél is fontosabb dolguk akadt: egy-két ismertebb dal előadásával melegítették a hangszálaikat az estét kitöltő karaokira!
Ázsiában megőrülnek az emberek a karaokiért. Külön bárok vannak a karaokizni vágyóknak. Persze a karaoki-szett (több tucat CD és a tévére köthető mikrofon) elengedhetetlen kelléke az otthonnak is. Mi konkrétan 5000 dalból választhattunk. Mindenki egymás után énekli, amit kiválasztott. Közben persze megy az evés-ivás is, de a karaoki a fő attrakciója az estének.
Volt a buliban két 6 éves körüli filippína kislány is, néha ők is rázendítettek. Úgy olvasták az angol dalszöveget a képernyőről, mintha az iskolában csak ezt tanulnák…
Természetesen a parti összes résztvevőjének – leszámítva bennünket – gyönyörű hangja van, és nagyon profin énekeltek.Tényleg szuper hangulatot teremt ez az egész! Bár aznap este nem kápráztattam el a közönséget, Miki azért próbálkozott. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb már én sem nem úszhatom meg, úh. sürgősen el kell kezdenem gyakorolni, legalább a zuhany alatt.
Szombat délután újdonsült barátaink jöttek át hozzánk gulyáslevest enni. Igazi multikulti parti volt: francia, német, amcsi, lengyel, kínai és magyar résztvevőkkel. Az előzmény egyébként, hogy mindenki állította, már kóstolta a levest (persze nem Magyarországon), úgyhogy nem hagyhattuk őket tovább tévhitben élni. Főztem nekik (16 főre!) gulyáslevest csipetkével, marhahússal, szegedi pirospaprikával, meg ami még kell bele. Minden elfogyott, úgyhogy szerintem ízlett nekik. :)
Egyébként kiderült, hogy a gulyáshoz hasonló ízvilágú és összetételű étele szinte mindenkinek van, de azért hasra voltak esve!A levesezést kötetlen beszélgetés követte, ami másnap hajnal 3-ig tartott a legelszántabbakkal, szóval egy laza 12 órás bulit sikerült összehozni. Ezzel egy lendülettel augusztus 20-ról is megemlékeztünk, és kivégeztük az utolsó elfekvő Tokaji Aszút.
A héten még beígértem a lengyel lakótársunknak sajtos-tejfölös lángost is, mivel szépemlékű magyarországi nyaralása alkalmával nagyon ízlett neki. Ő ezen a hétvégén megy haza, úh. ez lesz a búcsúajándékunk.
Otthon meg majd vendéglőt nyitok, bár a sajt-fondüt még gyakorolnom kell… :)
Kedvcsináló képek az albumban.
Lejegyezte:
(Hétköznap)
FIGYELMEZTETÉS!!! Szigorúan belterjes humor következik!
Az alábbi képen Ede és Péter látható a Beach Road és a Rochor Flyover sarkán. A kis sunyik, nem is szóltak, hogy jönnek Szpúrba, pedig bizisten bedobtam volna velük egy sört!
(Ráadásul egymást közt folyékonyan beszéltek németül, amely irányú képességüket ezidáig szintén ügyesen titkolták előlünk).
Lejegyezte:
